Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Modern Magyarország Mozgalom Párt

hvg.hu Itthon

Bokros Lajost nap mint nap hazaárulózzák az utcán

Nyílt levelet írt Soros Györgynek, "az egyik legnagyobb magyarnak" a MoMa elnöke, akit naponta vegzálnak az utcán, de az értelmiség közönye és hallgatása ennél jobban foglalkoztatja. Bokros "kedves Gyuri bácsi" megszólítással azt írta, el tudja képzelni, az üzletembert "mennyire kegyetlenül érzékenyen érinti a visszataszító hazugságok egész sorozatán alapuló gyűlöletkampány".

hvg.hu Itthon

Bokros Lajos majomhoz hasonlítja magát

Interjút adott a főpolgármester-jelölt, akinek a javára hétfőn hivatalosan is visszalépett Falus Ferenc. Bokros Lajos szerint az MSZP is be fog állni mögé a sorba, és így ő "akár nyerhet is" a választáson. A MoMa jelöltje azt mondta, nem ígért semmit a támogatásért cserébe a baloldal pártjainak. Bokros az interjúban egyetlen konkrét intézkedést nem nevezett meg, amelyet megválasztása esetén hozna, azt viszont elmondta, hogy leginkább egy majomhoz hasonlítaná magát, mert az okos állat, csapatmunkát végez, és elismeri a vezetőt.

MTI Itthon

Hat kihívója lesz Tarlósnak októberben

Nyilvántartásba vette Bokros Lajost (Modern Magyarország Mozgalom Párt) és Bodnár Zoltán Györgyöt (MLP) főpolgármester-jelöltként a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) pénteki ülésén. A nyilvántartásba vételek lezárulta után kiderült, heten indulnak a főpolgármesterségért.

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

A Hell-tulajdonos Barabás családban már a harmadik generáció is vállalkozik

A Hell-tulajdonos Barabás családban már a harmadik generáció is vállalkozik

Egy friss felmérés szerint a grönlandiak elsöprő többsége ellenzi, hogy szigetük az Egyesült Államok részévé váljon

Egy friss felmérés szerint a grönlandiak elsöprő többsége ellenzi, hogy szigetük az Egyesült Államok részévé váljon

A magyar állam készül a háborúra, de azt nem hajlandó elárulni, nekünk hogyan kellene

A magyar állam készül a háborúra, de azt nem hajlandó elárulni, nekünk hogyan kellene

Egy időre bezár a Duna Plaza

Egy időre bezár a Duna Plaza

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Idén is lesz CPAC Hungary, nem találják ki, ki lesz a főszónok

Idén is lesz CPAC Hungary, nem találják ki, ki lesz a főszónok

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

Christopher Walken még sosem e-mailezett, soha!

A címlapról ajánljuk